top of page

DINNYE

Jó tudni!

Az elmúlt időszakban számottevő technológiai változás és előrelépés történt
termesztésükben. Új fajták jelentek meg, melyek hozama jóval kedvezőbb a
korábbi hagyományos fajtákhoz képest. Magasabb terméshozamok elérése a
cél, mivel termesztésük költsége is megnőtt. Harmonikus, okszerű tápanyagellátás szükséges, hogy a hozam nagysága és emellett a termés minősége is kiváló legyen. Biztosítani kell a különböző makro- és mikroelemek egyensúlyát a gyökérzet megfelelő fejlődése és az indanövekedés érdekében. Az első hajtásnövekedéskor főleg nitrogénre és foszforra van szüksége. Kiültetéskor előfordulhat gyökérvesztés, gyökérnyálkásodás, mely főként a foszfor hiányára vezethető vissza, amit a hideg talajból nehezen vesz fel. A termés növekedésétől a káliumigénye fokozottan növekszik, legnagyobb mennyiségben termésérés idején
van szüksége rá. Ennek pótlására nagy hangsúlyt kell fektetni, mivel ez
biztosítja a jó szállíthatóságot és a kiváló szín és íz elérését. Ha a nitrogén és
kálium aránya felborul, a növény betegségekre fogékonyabb lesz (a vegetatív
túlsúly miatt), emellett a termés későn érik, deformált, vastaghéjú, halvány
hússzínű, íztelen lehet. Kálciumhiány okozza a fiatal levelek érzékenyebbé válását.
A hajtáscsúcs és levélnyél elszáradhat, a levélszél fogazott lesz, a termés
csúcsrothadása is előfordulhat. A megfelelő kötődés biztosításához feltétlenül
szükséges bór túlsúlyos levéltrágyát kijuttatni.

Watermelons
bottom of page